Vajon jó férjnek nevelem a fiam?

Egyáltalán mi kell ahhoz, hogy valaki jó férj legyen? És majd 20-25 év múlva is az kell még?

Valamiért azzal kínzom magam, hogy több anya és női facebook csoport tagja is vagyok. Na jó, bevallom kikapcsolódás általában olvasni a sztorikat és én nem vagyok az a megmondom a tutit típus szóval ha valami nem tetszik akkor simán tovább görgetek és nem érzek kényszert beszólni a többieknek, szóval még konfliktusom sincs senkivel, így egészen nyugis. 

Bár az okoskodóknak néha oda szoktam nyomni egy ilyent, hogy “még jó, hogy ez nem volt kérdés” vagy hogy “gratulálok, de ettől a kérdező nem lett előrébb”. Ez utóbbi egy konkrét kedvencem, amikor szegény anya szeretett volna néhány praktikát kérni, hogy a 1,5 éves gyermeke mitől fog 5 helyett csak 2szer felkelni éjszaka. Erre képes volt oda “böffenteni” egy az én gyerekem már 2 hónapos kora óta átaludja az éjszakát. Na hát ez nem segít…

Szóval ami a minap elgondolkodtatott, hogy kinek miben segít vagy nem segít a férje/párja. Egyáltalán mit a reális elvárás?

Részemről totálisan kiakadtam, attól a nagyon felkapott cikktől amit az ilyen beszélgetésekkor imádnak idézni, azaz “én nem segítek a feleségemnek” és végül a cikk lényege az lett, hogy kiderült azért nem, mert a saját feladatának is érzi a takarítást, mosást, főzést stb. stb. Szóval igenis segít. Nem értem ezzel mi a baj és miért nem lehet így megfogalmazni.

Most tényleg ennyire lényeges, hogy egyenlőek legyünk? És nehogy már azt merje valaki mondani, hogy ha a férjem elmosogat akkor nekem segít csak, hiszen ez neki is a dolga. Ezért mondjuk nekem nem is kell megköszönni, mert hát teljesen természetes, hogy megcsinálja. Ám hoppácska, két poszttal lejjebb meg már azért sírunk, mert a társunk nem köszöni meg, hogy kivasaltuk az ingét, felmostuk a konyhát. Vérig vagyunk sértve ha nem zeng dics himnuszt a vasárnapi ebédről, de mi vajon észre vesszük, hogy le van mosva a kocsi? Vagy megdicsérjük milyen szépen lenyírta a füvet? Vajon ő nem érdemli ezt meg?

Miért kell még ebbe is belekötni? Ahelyett, hogy hálásak lennénk azért, hogy a férjünk nem ül a kanapén, játszik az xbox-on vagy alszik attól a perctől kezdve, hogy haza ért.

Na és persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ami a mi kapcsolatunkban jó, az nem biztos, hogy máséban is működni fog. Mert ha a nő olyan házias, hogy egyedül szeretne mindent megcsinálni, vagy ha minden este meleg vacsora várja otthon a férjét az ne legyen már egyből rabszolgának titulálva. A lényege itt is, mint egy kapcsolatban oly sok kérdésben az, hogy mindenki komfortosan és boldogan vállalja a maga szerepét és ne legyen belekényszerítve semmibe. 

“Mindegy, hogy egy munkáról  életmódról vagy egy kapcsolatról van szó.

Ha nem okoz örömet  engedd el. “

Nem tudom vajon az én fiam jó férj lesz? Vagy jó társ? Mi anyák figyelünk egyáltalán arra, hogy ha nem tetszik amit az apától látok akkor neveljem a fiam másmilyennek? Vagy majd megszokja a leendő menyünk is, és majd szidja az anyóst (minket ahogy talán mi is a saját anyósunk), hogy egy anyámasszony katonáját nevelt, aki kb még egy szendvicset se tud magának elkészíteni?

Őszintén bevallom, hogy én nagyon remélem a mi fiúnk tovább viszi azt amit az apjától lát. Annak ellenére, hogy gyakran veszem észre és bár igyekszem odafigyelni, hogy ne csináljam, de mégis valamiért sokkal nagyobb önállóságot várok el a lányainktól. És abból kiindulva, hogy 20-25 évvel ezelőtt a közelében sem voltak az elvárások a férfiakkal szemben a maiakhoz képest, talán teljesen mindegy is.

Ha hasznosnak tartod a bejegyzést kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket találhatsz Triplanya Világa facebook oldalamon, amik szerintem érdekesek lehetnek. Illetve kövesd instagramon főállású anyaságom mindennapjait #triplanya