TriplAnya világa

Levél sünit készítettünk

Mikor már látni lehetett, hogy elromlik az időjárás hétvégére úgy döntöttünk péntek délután még utoljára elmegyünk Sötétvölgybe kirándulni. Nemrég építettek a tó mellé egy játszóteret amit nagyon szeretnek a gyerekek, mi pedig azért, mert nem vagyok egy nagy játszóteres anyuka. Ezt majd egy külön posztban kifejetem. 

 

Szóval miközben Hármaskát löktem a fészekhintában és néztem mennyire hullanak már a fákról a levelek beugrott egy kép amit Pinteresten láttam. El is küldtem volna a nagyokat levelet szedni, de hát ki vagyok én, hogy megmondjam nekik mit csináljanak, főleg hogy a kötélpálya csúszda ennél sokkal mókásabb. 

Szóval végül én gyűjtöttem leveleket. Itt jegyezném meg, hogy NE nagy leveleket gyűjtsetek. Én imádtam őket, mert nagyok, színesek, szépek…csak éppen az A4-es papíron nem nagyon fértek el.

Oszi falevel csokor

Amire szükség van hozzá:

-falevél 

-A4-es papírlap vagy karton

-fekete filctoll

-ragasztó 

Elkészítés:

Iszonyat egyszerű. Én rajzoltam egy “pucér” sünit fekete filctollal, Egyeske pedig felragasztotta a kiválasztott faleveleket. Pár perc után felmágneseztük a hűtőre.

Mit keszits oszi falevelbol

Ha hasznosnak tartod a bejegyzést kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket találhatsz Triplanya Világa facebook oldalamon, amik szerintem érdekesek lehetnek. Illetve kövesd instagramon főállású anyaságom mindennapjait #triplanya

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!