Biztos vagyok benne, hogy rengetegen halljuk napmintnap, hogy milyen borzalmasak az emberek. Vajon hogyan válltak ennyire önzővé?
Teljesen hétköznapi, hogy a közlekedési szabályokat megszegve furakszik valaki a dugóban, vagy előz olyan helyen ahol tilos. Nem számít, hogy ezzel balesetet okozhat. Elénk áll a sorban a pénztárnál, hogy neki csak 3 dolog van a kosarában. Kit érdeke, hogy a többiek mennyi ideje állnak ott türelmesen.
Az az anya (és gyerekek is) aki közbeszól amikor a tanárral szeretném megbeszélni, hogy pénteken korábban fogom elhozni Egyeskét. Persze őt nem érdekli, hogy a mi időnket pazarolja azzal, hogy újra neki kezdjünk, közben nekem mennem kéne tovább Ketteskét vinni az oviba. És bizony ez az ami nálam kiverte ma a biztosítékot. Van üzenőfüzet amiben leírhatom, hogy Kedves Tanárnéni, légyszíves küld le Egyeskét pénteken a portához (az a szabály, hogy szülő 4 óráig egyáltalán nem mehet fel értük még ilyen esetben sem). Viszont mivel október közepéig még reggel felkísérhetjük őket ezért szóban beszéljük meg ha van valami, ő pedig beírja az asztali naptárba.
Szóval elkezdtem mondani, hogy mit szeretnék, amikor egy anyuci simán odalépett és annak ellenére, hogy járt a szám elkezdte mondani, hogy bocsi csak egy kérdés. Tanárnéni finoman jelezte, hogy előbb befejeznénk amit elkezdtünk, de még ez sem hatotta meg “fontosvagyokanyát” és hát ledarálta amit szeretett volna. Utána M.néni még tőlem kért bocsánatot, hogy közbeszóltak és kérdezte, hogy hol tartottunk. Na mindegy, a lényeg hogy szóltam és a biztonság kedvéért az üzenőfüzetébe is beleírtam.
Na de elgondolkoztam rajta, hogy vajon mit tehetünk azért, hogy a gyerekeink ne legyenek önzőek, mert akárhogy is nézzük ez egy önző dolog.
önzés (főnév)
Csak a saját javának, kényelmének, gyönyörének hajhászása, még mások jogainak vagy az illemnek a megsértésével is.
Már egészen kicsi koruktól használjuk a kérem, köszönöm szavakat. Van rá egy játékunk, leülünk egymással szemben adok valamit a kezébe amit szeret és mondom “kérem”, közben felefelé kinyitva elé tartoma tenyerem. Amikor beleteszi mondom “köszönöm”. Amikor vissza szeretné venni, megfogom a kezét úgy fordítom, ahogy előtte nekem volt és mondom “kérem”, beletszem a kezébe a játékot mondom “tessék” és amikor elveszi akkor mondom “köszönöm”. Ezt oda-vissza többször végig szoktuk csinálni.
Hármaska mostanában kezdett el színezni. Van amikor csatlakozom hozzá én is. Ilyenkor természetesen mindig az a szín kell neki ami nálam van, de ha ki akarja venni a kezemből mondom neki, hogy várnia kell amíg befejezem. Ha kész vagyok akkor fogom a kezét és végig csináljuk “kérem-tessék-köszönöm”
A korlátok megadásával megtanítjuk nekik, hogy mi az a vilekedés ami elfogadott és mi az ami nem. A gyerekeknek szükségük van rá, hogy tiszában legyenek vele, hogy mi az amit megengedhetnek maguknak. Ha képesek követni a szabályokat és tiszteletben tartani azokat, akkor sokkal könnyebb dolguk lesz amikor bekerülnek az óvodai, iskolai (később a munkahelyi) elvárások közé.
Több féle ösztönző rendszert állíthatunk fel amivel jutalmazzuk, vagy természetesen szankcionáljuk a viselkedésük. A lényeg, hogy következetesek legyünk vele.
Minden korszakban lehet olyan feladatot találni amiket képes véghez vinni egy gyerek. Meglepő, de pl 4-5 évesen már képesek arra, hogy megcsinálják az ágyukat. Vagy például nálunk el van osztva, hogy ki melyik szemetet viszi le. Férjecske a kommunálist, Egyeske a papírt, Ketteske a műanyagot, Hármaska pedi egyenlőre csak egy-egy dolgot kap a kezébe, ami természeresen amúgy tiszta. Egyedül nekem nincs feladatom a szeméttel, maximum én felügyelem a végrehajtást.
Persze ezt ne úgy képzeljétek el, hogy leküldjük a 4 évest. Együtt felkerekedünk és az esti séta részeként elrendezzük a szemét kérdést. Ebből következik az is, hogy már nagyon korán megtanulnak szelektíven szemetet gyűjteni és tudják, hogy melyik színű kukába mi kerül.
A gyerekek rajtunk keresztül szívják magukba a viselkedési normákat. Ha azt látja, hogy én befurakodok a sorba, közbeszólok a beszélgetésbe (még ha csak mondjuk Egyeske szól miközben Ketteskével beszélek is megkérem, hogy maradjon csenben amíg befejezzük, természetesen utána egyből felé fordulok és meghallgatom őt is) akkor ő os ezt fogja tenni. Ha nem köszönöm meg a kiló kenyeret a pékségben akkor ő sem fogja. Ha nem köszönök amikor belépek egy üzletbe, akkor ő se fog. Ha én önző módon viselkedek másokkal akkor ő is úgy fog.
Persze nem tudhatom, hogy ez tényleg működik-e, majd ha felnőnek a gyerekek kiderül, de egy próbát megér. Ezzel talán a leendő kapcsolatukban is profitálhatnak, hiszen akkor a legfontosabb, hogy ne viselkedjen egyik fél se önző módon, megosszanak minden feladatot és tiszlejék a párjukat.
Ha hasznosnak tartod a bejegyzést kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket találhatsz Triplanya Világa facebook oldalamon, amik szerintem érdekesek lehetnek. Illetve kövesd instagramon főállású anyaságom mindennapjait #triplanya