A napirendi kártyák olyan vizuális segédeszközök, amelyekkel pontosan követhetőek a feladatok, így könnyebben megérti a gyerek, hogy mit várunk el tőle. Ha megszokja a sorrendet akkor sokkal gördülékenyebbek lesznek a reggeli indulások és az esti lefekvések. Nálunk például nyári szünetben is minden ugyanúgy történt, mint oviidőben, csak annyi különbséggel, hogy tovább aludhattak. Viszont amikor felkeltek felöltöztek, megcsinálták az ágyukat, megreggeliztek, fogat mostak stb. stb. Csupán nem indultunk el az óvodába.
Persze a korán keléshez is mindenkinek vissza kellett szoknia, úgyhogy augusztus utolsó 1,5 hetében fokozatosan egyre előbb kezdtük őket felébreszteni, viszont így nem volt probléma hétfőn az indulással. Amúgy is korábban kell indulnunk az ovishoz képest, mert már Egyeskét iskolába kell vinni és, míg az óvodába nyugodtan beérhettünk 8-fél9 között most bizony ott kell lenni legkésőbb 3/4 8-ig és onnan még át kell érni az oviba, és még tél sincs, és még a tökéletes egyben leggyorsabb útvonalat is keressük, a parkolóhelyekről nem is beszélve. Szóval nem tehetjük meg, hogy arra fecséreljük az időt, hogy egyél már…mosd már a fogad…húzd már a cipőd…
Hogyan legyenek kártyáink?
Amikor először elkezdtünk naprendi kártyákat használni, még én szerkesztettem, nyomtattam, lamináltam, szóval ha van hozzá kedved, időd és főként türelmed, akkor nyugodtan állj neki elkészíteni. Viszont ma már Sweet Little Home kártyáit használjuk. A kicsiknek mindenképpen valamilyen rajzos, de jól felismerhető képet javasolok használni és győződj meg róla, hogy érti mit ábrázol a kép. Először ismerkedni kell vele, aztán párszor végig játszani és utána mehet élesben. Akár néhány nap alatt is megszokhatja, de ne add fel akkor sem ha kicsit tovább tart. Nagyobbaknak, akik már tudnak olvasni, lehet szöveg+kép kombinációt is alkalmazni.
Milyen kártyák lehetnek?
A sorrend főként tőletek és a családi szokásoktól függ, valamint biztos vannak olyan szokásaitok amik nem jutnak eszembe, vagy nekünk nincs rá szükségünk (például etesd meg a kutyát/macskát, vagy nálunk még senkinek sem kell házi feladatot írnia) nyugodtan egészítsd ki a listát ha kihagytam valamit. Nincs mindenre kártyánk van amit csak megszoktak, mert mindig ugyanúgy történik, de azért beleírtam, mert így lesz kerek.
Reggeli rutin:
Sweet Little Home reggeli rutinkártyái – pl. fogmosás, wc-zés, reggeli, felöltözés, ágyazás stb. stb.
Esti rutin:
Sweet Little Home esti rutinkártyái – pl. vacsora, játék, elpakolás, lefekvés, esti mese
Hol és hogyan helyezzük el a kártyákat?
Akár magadnak készíted el, akár már elkészült kártyákat használsz én leginkább 3 módszert ajánlok.
Sajátos nevelési igényű gyerekeknek sokszor nehezükre esik egyik tevékenységet befejezniük és egy másikba belekezdeni. Náluk jobb úgy, ha függőlegesen (fentről lefelé) minden kártya látható, amelyik cselekvés véget ér, azt vedd le (vagy még jobb ha tudja akkor vegye le ő) és tedd el egy borítékba, vagy kosárba (gyurmaragasztó esetében fordítsátok meg) ezzel jelezve, hogy vége van és át kell térni arra a tevékenységre, amit a következő kártya ábrázol. Rengeteg harcot, kiborulást, ellenkezést előzhetünk meg vele. Őszintén megmondom, hogy mi Ketteske autizmus gyanúja miatt kezdtünk el használni rutinkártyákat (akkor még nem beszélt, ezért párhuzamosan a PECS kártyákkal), de annyira bejött, hogy Egyeskének is bevezettük, Hármaska meg már ugye folyamatosan ebbe nő bele.
Nekem is van napi rutinom, de az majd egy másik történet lesz.
Ha szeretnétek a rutinkártyákat megvásárolni akkor Sweet Little Home webshopjában használjátok a TRIPLANYA kuponkódot 2018. szeptember 9-ig és 2.490 forint helyett 1.990 forintért lehet megrendelni (nekem ebből semmi hasznom nem származik, viszont nagyon hálás vagyok Katának a felajánlásért az olvasók nevében)
Ha hasznosnak tartod a bejegyzést kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket találhatsz Triplanya Világa facebook oldalamon, amik szerintem érdekesek lehetnek. Illetve kövesd instagramon főállású anyaságom mindennapjait #triplanya