TriplAnya világa

Karton babaszék

Kissé ismét el vagyok maradva a bejegyzésekkel, mert szervizbe került a laptopunk, most is az anyukámét kell kicsit igénybe vennem, de remélhetőleg péntekre tényleg elkészül. Előre is elnézést kérek ha sok elütés lesz, mert ez egy kicsi laptop és néha nem éppen ott vannak a betűk ahol én megszoktam, de igyekszem figyelni. Mint az előző bejegyzésben már említettem, nagyon megtetszett hellobee oldala és most  találtam hozzá egy széket is.

 Ilyenkor nagyon szoktam sajnálni, hogy nem családi házban lakunk (na jó ezt elég sokszor szoktam sajnálni, jelenleg ez befolyásolja a legjobba azt is hogy vállaljunk-e harmadik babát, mert szívünk szerint nagyon-nagyon szeretnénk, de közbe meg nem biztos, hogy megmaradna mindenkinek a megfelelő méretű élettér…ha valakinek ehhez van hozzáfűzése azt is szívesen várom, sok igazi tapasztalatot hallgatnék erről a témáról), mert ha kitudnék alakítani egy külön kis babázó sarkot akár az lenne a legjobb, vagy nagyon tetszenek ezek a faházak is (bátyám csinált nekik anyukáméknál raklapból egy házikót, majd azt is megmutatom egyszer), de ugye agy ismét visszatértünk az alap problémához, vagyis hova fér el ez egy lakásban.
Nagyon elkalandoztam, bocsánat.

Szóval a képes elkészítési bemutatót és a méreteket itt találjátok meg. Néhány képet áthoztam, hogy lássátok, és aki van olyan ügyes, akár saját méreteket is kitalálhat hozzá. Az amerikai mértékegységes vonalzó használatához az előző bejegyzésben találtok puskát.

Szülők, nagyszülők ezek az ötletek akár remek húsvéti ajándékok is lehetnek, vagy bármilyen alkalomra. A kicsi lányok szeretnek szerepjátékozni, és ez egy elengedhetetlen mérföldkő a fejlődésükben.

Ha további inspiráló ötleteket is szeretnél, akkor lájkod a facebook oldalam, vagy iratkozz fel rendszeres olvasónak (mobilról csak teljes nézeten érhető el)

Ha hasznosnak tartod a bejegyzést kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket találhatsz Triplanya Világa facebook oldalamon, amik szerintem érdekesek lehetnek. Illetve kövesd instagramon főállású anyaságom mindennapjait #triplanya

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!